Linkin Park - In The End (Végül)

 Sziasztok mindenkinek.

 Amit ma hoztam nektek, az Linkin Park - In The End (Végül).

https://www.youtube.com/watch?v=Fx19dJ26ycg&t=69s

 Ismerve néhány részletet Chester múltjából, úgy véltem egy időben, hogy értem, nagyon is, hogy a Linkin Park számai miről szólnak. Pedig igazából csak tudtam, hogy honnan indultak.

 Merthogy, pár hónappal ezelőtt kattant nálam ez a szám, és én nem tudtam a helyére tenni a benne lévő gondolatokat. Legfőképpen a refrén gondolatai foglalkoztattak, ami a következő képpen hangzik:

I tried so hard  (Olyan keményen próbálkoztam)

And got so far (És olyan messzire jutottam)

But in the end, It doesn't even matter (De végül, ez nem is számít)

I had to fall (El kell hullanom)

To lose it all (Elveszítenem mindent)

But in the end, It doesn't even matter (De végül, ez nem is számít)

 Először csak addig jutottam, hogy megértettem, valószínűleg azért hallgatom, mert az utóbbi, akkor még hónapokban, most már több mint 1 évben, mennyi erőfeszítést tettem azért, hogy jobban legyek, és képes voltam meglátni, hogy milyen messzire jutottam, mennyi mindent elértem. De onnan kezdve, hogy ez nem számít és hogy el kell buknom, nem tudtam összetenni a képet, és megérteni, hogy ennek miért vagy mikor kellene így lennie.

 Aztán pár héttel ezelőtt ez a refrén volt az, ami segített felismerni, hogy miért nem tudtam elengedni egy veszteséget. Persze akkor sem az egész refrén, de akkor például nem is ez számított, mert nem is tudatosan tettem össze a dolgokat, csak a felismerésnél kapcsolódott be a tudatos énem, hogy: "Hoppá! Megváltozott valami."

 Megértettem, hogy milyen helyzet az az én életemben, amikor rengeteg energiát fektettem valamibe, és messzire jutottam, de valójában a végén semmi értelme nem volt. Én ragaszkodtam egy olyan kártyavárhoz, ami az utóbbi 1 évben szép lassan széthullott körülöttem. Aminek voltak olyan részei, amivel sokkal nehezebb volt szembenézni, mint hittem volna.

 Nagyjából 3 hónappal ezelőtt azt az embert is elveszítettem érzelmileg a családomból, akiről azt hittem, hogy a mentsváram. Olyan valóságra döbbentem rá vele kapcsolatban, amit huszon évig nyomtam el, színeztem át, csak azért, hogy ne érezzem magamat annyira magányosnak ebben a családban, mint amennyire valójában vagyok. És ezt egy olyan gyász követte, amiben az összes szakaszt ki tudtam venni élesen, és olyan mély fájdalmakat éltem meg, amit nem is hittem volna. Végül ez a szám volt az, ami segített rájönni, hogy hiába törekszem arra, hogy visszakapjam, amim volt, ha az sosem létezett. Pedig olyan messzire jutottam az erőfeszítéseimmel, hogy elhittem, valóban létezett.

 Egész életemben próbáltam meggyógyítani a családomat, mert azt hittem, ez a módja annak, hogy megkapjam azt, amire szükségem lenne. Nyugalmat szerettem volna a szülő családomban, biztonságot, védelmet, kapcsolódást, hogy ne legyek magányos. Végül én lettem az, aki a törékeny békét becincálta a családba, és ezen az oltáron fel is áldozott mindent, ami róla szólt volna. Mikor pedig már nem bírtam tovább, szembe kellett néznem a ténnyel, hogy ennek soha nem volt semmi értelme.

 Ekkor elfogadtam, hogy el kell buknom, el kell veszítenem mindazt, amibe egész életemben görcsösen kapaszkodtam, és végig kell néznem azt, hogy széthullik minden, amire rááldoztam az életemet, hogy egyben maradjon.

 Ez valahol megijesztett, hogy képes leszek-e végignézni, még akkor is, ha már tisztában vagyok vele, hogy ez így van rendjén, mert ez nem csak rajtam múlott, de csak én küszködtem vele.

 A múlt héten viszont, mikor megint előszedtem ezt a gondolatot, és elkezdtem forgatni magamban, megértettem valamit, ami megnyugtatott:

 Az, hogy most úgymond elhullottam ebben a csatában, és elvesztettem mindent, a végén ugyanúgy nem fog számítani, mint az erőfeszítéseim, amit ebbe belefektettem.

 És azért megnyugtató ez számomra, mert olyannak neveltek, hogy féljek a kudarctól, a bukástól. Viszont ez, akármekkora buktának is tűnik most, nincs számomra jelentősége, mert ez nem az én kudarcom. És ez segít megbékélni a veszteséggel.

 Nemsokára folytatom. Ha van ötletetek, hogy mi legyen a következő téma, várom a kommentek közt. És te? Hogyan érted?